Londonban fényújság hirdeti, hogy 8 milliárd dollár landolt Orbánéknál
Londonban, a Canary Wharf-on fut egy fényreklám arról, hogyan is szárnyalt Orbán Viktor barátjai és üzleti köre.
Londonban, a Canary Wharf-on fut egy fényreklám arról, hogyan is szárnyalt Orbán Viktor barátjai és üzleti köre.
Szabó Zsolt államtitkár Belize-ben parkoltat 1,2 milliárd forintot, erről kérdezte volna őt a HírTV riportere, de a politikus nem állt meg, inkább csak vagdalkozott.
Arra kérik a romákat, hogy ne adják el a szavazataikat.
Cirkuszlátogatásra invitálja Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a gégényi nyugdíjasokat.
A miniszterelnök a Vajdaságban kampányol, ott találkozott a születésnapos hölggyel. Puszi is volt, virág is volt.
Erdélyi Miklós ügyvéd, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke szerint a Jobbik nem náci párt, ezért Kiss Attila támogatását kéri a hódmezővásárhelyiektől. Erre reagált a Mazsihisz.
A fővárosi Klauzál téren kígyózó sorokban várták az emberek hétfő délután, hogy hozzájussanak az ingyen húsvéti sonkához, amit az erzsébetvárosi önkormányzat osztogatott a helyieknek.
A Fidesz sem nyomul túlságosan, ha valakit nem lehet meggyőzni, már nem is próbálkoznak.
Egy kezdetleges, konzervatív, jóléti rezsim kialakulásának vagyunk tanúi, amelynek alapvetése az egyenlőtlenségek elfogadása. A társadalmat rossz állapotában "fagyasztotta be" az Orbán-kormány, és túl nagy volt az ár, amit az emberek többsége fizetett ezért. Az oktatási rendszerben most sem zárkóznak fel a szegények, de arra a problémahalmazra, ami most jön, senki sem készült fel. Az Orbán-kormány társadalompolitikájának hatásáról beszélgettünk Kovách Imre és Czibere Ibolya szociológusokkal.
Az országgyűlési választási kampány hajrájában a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök egykori barátja, Simicska Lajos is használja a saját médiáját. A Politico helyzetképe szerint egy erős kormánypárt és egy mélyen megosztott ellenzék készül az április 8-i választásokra.
Új mumust dobott be a közbeszédbe a Szabadkán kampányoló Orbán Viktor. Állította: ha nem nemzeti érzelmű, hanem internacionalista kormányunk lesz Magyarországnak, akkor a határvédő kerítést le fogják bontani és elfogadják a brüsszeli diktátumokat.